2017. július 7., péntek

peldaul most eppen a Despacito szoveget nyomtatom..

szint.

ezredik poszt a melokarol

mar megint teljesen ki vagyok egve a munkamban. egesz egyszeruen annyira balfaszul intezodnek ebben a cegben a dolgok, hogy az elkepeszto. aah, meg leirni is tul faraszto lenne.

a lenyeg, hogy ugye en egy kicsivel tobb, mint egy eve jarok a fiummal es szoktunk neha a munkankrol is beszelgetni. nagyon szeretem vele megbeszelni a dolgaimat, mert valahogy annyira jo meglatasai vannak - sokszor ravilagit olyan dolgokra, amikre addig nem gondoltam, vagy megerosit abban, hogy ahogy latom a dolgokat, az nem az ordogtol valo. na es o az elejen meg sokszor mondogatta azt, hogy adjak ennek idot, probaljam meg igy, nezzem meg ugy, de az elmult hetekben azt vettem eszre, hogy ezeket mar nem mondja. mostmar azt mondja, hogy kezdjek el nyitott szemmel jarni, kezdjek el keresgelni, ne toroljem a linkedines emaileket olvasatlanul. szoval egy ev alatt mar a fium is lemondott a munkamrol. 

kicsit olyan ez a ceg, mint valami bantalmazo kapcsolat - amikor mar tenyleg annyira elegem van, hogy le akarok lepni, akkor valamivel visszaedesget. valamit elorant, amivel maradasra bir, de persze vegul sosem ugy alakul, ahogy kellene es csak boldogtalan vagyok. aztan amikor megint lelepnek, akkor megint dob egy gumicsontot, amirol azt hiszem, hogy az isten laba. 

ha nem felnek annyira az ismeretlentol, meg nem lennek ennyire socially awkward, talan konnyebb lenne lepni. szorongok attol, hogy egy teljesen uj helyre kell menni, ismeretlen emberek koze, kb a nullarol kezdeni mindent, mikozben itt mar vagyok "valaki", meg ha igazabol kamu is az egesz (mert hat az, ami most vagyok, az egy vicc), megiscsak felmasztam itt mar valameddig.

amugy fogalmam sincs, hogy nekem mit kellene csinalnom, de lehet, hogy nem azt, amit most csinalok..


(ez pedig az ezredik poszt volt amugy, ha valaki szamolta volna. :D)

2017. június 12., hétfő

nem tudom, hogy meseltem-e mar a kulonleges bugyimrol, amit kb 8-9 eve vettem, amikor Londonban laktam. gondolom mindenkit kurvara erdekel a bugyim. ugyhogy akkor elmeselem. szoval setalgattunk a Sohoban es talaltunk egy random fehernemu boltot, nagyon izlesesen nezett ki kivulrol, ezert hat mit volt mit tenni, bementunk. persze talaltam egy gyonyoru alsot, amit meg kellett venni, de mivel nagyon draga volt, azt mondtam, hogy egy nagyon-nagyon kulonleges alkalomra fogom felvenni. ezt a kulonleges alkalmat vegul egy evforduloban hataroztam meg.

na es kepzeljetek, ez a bugyi nem volt rajtam meg soha eletemben, de ma este felveszem. :)

2017. június 9., péntek

a depresszióról


tegnap volt nalunk az irodaban egy ferfi, foglalkozás-egeszsegugyi es tuzvedelmi oktatast tartott, faszom se kivanta, volt egy csomo dolgom. mindegy, szoval itt volt es beszelt mindenfeleket, hogy a sok orat kepernyo elott tolto dolgozok mifele mentalis leterheltsegnek vannak kiteve, satobbi, es egyszer csak elkezdett beszelni a depressziorol. erre mar felebredtem, aztan nagyon csunyan felbasztam magam azon, amit mondott. 

kifejtette, hogy olyan nincs, hogy depresszio, es a pszichiater, terapia meg a gyogyszerek csak azert vannak, hogy lehuzzak az emberekrol a penzt, de semmit sem ernek, mert minden fejben dol el. egyszeruen el kell hatarozni magunkat es egybol nem leszunk depressziosak. 

geci.

abba nem is mennek bele, hogy mennyire karos gondolatok ezek, hiszen a depresszio nemcsak atmeneti szomorusag. a depressziobol nem lehet csak ugy kimaszni pozitiv gondolatokkal. a depresszioban NINCSENEK POZITIV GONDOLATOK. 

oszinten elszomorodtam attol, amiket mondott es azt sem ertettem, hogy milyen jogon kozol egy ennyire szemelyes velemenyt egy foglalkozás-egeszsegugyi es tuzvedelmi oktatason. 

aztan persze rajottem, hogy nem is ettol vagyok szomoru, hanem attol, hogy az o maganvelemenye mennyire tukrozi a magyar tarsadalom tulnyomo reszenek a velemenyet. hogy mennyire nem erti itthon senki azt, hogy mi az a depresszio.


a depresszio egy betegseg. pont annyira betegseg, mint az agyhartyagyulladas, vagy a rak. azert hozok ilyen eros, sok esetben halalos peldakat, mert a depresszioba is bele lehet halni. es aki ezt elintezi annyival, hogy ne legyel szomoru, szedd ossze magad, pozitiv gondolatok, az egy jo nagy fasz.

a depresszio egy stigma es pont az ilyen velemenyek miatt az. aki depresszios, az csak szomoru es szedje mar ossze magat, masoknak sokkal rosszabb. aki depresszios, az csak gyenge es csak elhagyta magat. 


volt egy csavom, "jartunk" vagy ket hetig. szakitaskor mindent felhozott ellenem, amit ez alatt a rovid ido alatt csinalt velem (ereztetek mar valaha, hogy a masik ember valami teljesen masik valosagban van? hogy szakitaskor a szememre hanyja, hogy en tul ragaszkodo voltam es szamara terhes, holott en voltam az, aki tobbszor is kertem, hogy lassitsunk, mert oruletes tempot diktal. agyfasz, komolyan, na de terjunk vissza a targyra), tobbek kozott azt is a fejemhez vagta, hogy a depressziom is csak egy hulyeseg, es a gyogyszerekkel en ugyan semmire se fogok menni. a depressziom csak egy hulyeseg, erted. hogy valakit megtisztelsz azzal, hogy a szamodra egyik legnehezebb dolgot megosztod vele, es akkor szakitaskor a fejedhez vagja. jo, mondjuk a csavot ugy hivjak, mint a kis hableanyt, amugy se lett volna jovonk..

de erted. az ilyenek miatt annyira nehez. az ilyenek miatt annyira kurva nehez felismerni, bevallani, elfogadni, segitseget kerni. sokszor csak keson sikerul, neha mar tul keson.


emlekszem mennyire nehez volt. hiaba neztem vegig, ahogy az egyik legfontosabb embert az eletemben elkapja az orveny. hiaba lattam a szememmel, mi tortenik, es hiaba lattam azt is, hogy van segitseg, van megoldas, amikor rolam volt szo, nem tudtam kerni. nagyon sokaig. eltelt nagyon sok ugyanolyan nap, mire meg tudtam irni azt az elso emailt a pszichologusnak. azonnal tovabbkuldott egy pszichiaterhez. be kellett vallanom magamnak, hogy beteg vagyok, mielott be tudtam vallani masnak. pokolian nehez lepes volt, es igy visszatekintve nagyon sajnalom, hogy nem tudtam megtenni elobb. de nagyon feltem attol a bizonyos stigmatol.

nagyon nehez depresszioval elni. eleve felnek toled az emberek, azt hiszik, hogy barmelyik pillanatban osszeomolhatsz. ovatoskodnak. nem tudnak mit kezdeni veled. mondjak, hogy ne legyel szomoru. hogy gondolj arra, mennyi minden jo van az eletedben. szegenyek csak segiteni probalnak, de nem tudjak, hogy egy depresszios embernek hogyan kell segiteni. hiszen en nem voltam szomoru. en ures voltam. szaz tonnas. zsibbadt. kilatastalan. tudtam, hogy mit kellene tennem, de nem birtam megtenni. tudtam, hogy fel kellene kelnem az agybol, de a testem nem hajtotta vegre a feladatot. minden szabad percem az agyamban toltottem, lehuzott redonnyel, pedig tudtam, hogy nem kene, de keptelen voltam barmit is csinalni. minden egyes nap, amikor hazaertem, azonnal masztam be az agyba. 

sirtam, amikor a barataim barmit csinaltak nelkulem. sirtam, mert arra gondoltam, hogy en sem akarnek magammal semmit se csinalni. sirtam reggel, delben, este. nem voltak olyan gondolataim, hogy egyszer jobb lesz az elet. es ami a legpokolibb volt, hogy lattam mekkora fajdalmat okozok a szeretteimnek. hogy aggodnak ertem, hogy szeretnenek segiteni, de tehetetlenek. tudtam, hogy mennyire faj ez, mert en is atmentem rajta korabban. es attol is csak szarabb volt. 


en nem tudtam volna ebbol a helyzetbol egyedul kimaszni. nem volt annyi idom, hogy pusztan pozitiv gondolatokkal megprobaljam helyreallitani magam. meg kellett mentenem az eletemet, es ehhez a gyogyszerek tuntek a leggyorsabb megoldasnak. es a folyamat valamelyik pontjan valahogy at is ertekeltem magamban mindent. elfogadtam, hogy a depresszio egy betegseg, amit kezelni kell, es semmivel sem cikibb mentalis betegnek lenni, mint barmilyen masiknak. es egyszercsak mar nem csinaltam belole ugyet. mindenkit erre batoritok.

sziasztok, eszter vagyok es depresszios.

szia eszter.

 

2017. április 28., péntek

faszkert

tegnap az Otkert nevu szorakozohelyen tánc topogtam, amikor egyszercsak egy ismeretlen alak hatulrol megragadta a fejem, kicsavarta es megprobalt megölni lesmarolni. MI AZ AKTUALIS BASZAS??

ha ez meg nem lett volna eleg, kulonbozo ferfiak uldoztek egesz este, megprobaltak odadorgolni a himtagjukat hozzam hatulrol, meg valojaban az osszes letezo iranybol, az en kifinomult szkilljeim erre pedig raorditas es/vagy elszaladas. nem ertem, hogy miert engem szemeltek ki erre annyi lany kozul, bazmeg, amikor csavozni akartam, akkor legalabb harom meterre az osszes ferfi elkerult mindig, mint valami leprast.

gyulolom bazmeg, az osszes szorakozohelyet, a szivemmel.

vegig arra gondoltam, hogy barcsak otthon lehetnek a fiummal, aki nyugodtan dorgolhetne barmilyet barmimhez, nem zavarna, mert ot mar egyszer felhatalmaztam erre es ez visszavonasig ervenyes. de vadidegen ferfiak bazmeg. nem.

ja persze nem onszantambol mentem oda, hanem ilyen ceges baszakodas vegett, es vacsora utan meg kellett tancoltatnunk a spanyolt meg a japant. miutan szo szerint berangattak a helyre, orakig vartam a megfelelo Houdini pillanatomra, ami nem jott el, ugyhogy egyszercsak mar volt annyi ido, hogy legit hazamehessek, fel percen belul pedig mar a taxiban ultem hazafele.

2017. március 13., hétfő

minden, amit vagy tíz éven át éreztem és amibe anno belebetegedtem, benne van ebben a dalban:



the truth is I am a toy
that people enjoy
'til all of the tricks don't work anymore
and then they are bored of me
I know that it's exciting
running through the night, but
every perfect summer's
eating me alive until you're gone
better on my own

they say, "You're a little much for me
you're a liability
you're a little much for me"
so they pull back, make other plans
I understand, I'm a liability
get you wild, make you leave
I'm a little much for
e-a-na-na-na, everyone

2017. március 7., kedd

ugye ma felvettem az uj dzsekimet es reggel meg is dicserte ket kollegano, meg az elobb a pincerno az indiaiban. most meg a topjoy kupak mondta, hogy "de csini vagy! :)".

tok vicces.

a melo egy hullamvasut. 5 percenkent akarok felmondani, aztan megis maradni. fogalmam sincs semmirol. 

mult heten meghalt egy kollegank. az elozo penteki ceges bulin leesett a lepcson es betorte a koponyajat. komaba esett. 3 agymutet utan kedd hajnalban elment. mindenki full kussban ult egesz heten, nagyon szarul voltunk. mindenkit teljesen megrazott a dolog. egy igazi szerencsetlen veletlen egy huszoneves fiu eletebe kerult. na en ezen a heten megfogalmaztam a felmondolevelemet. ugy ereztem, hogy annyira mulando vagyok, akarmikor tortenhet akarmi, es az en egyetlen nyomorult eletem kurvanagy reszet egy olyan munkahelyen kellene toltenem, ami.. hat, ami nem ilyen. aztan persze nem kuldtem el. tenyleg nem tudom mit tegyek. 

aztan egyszercsak tavasz lett es majdnem belefulladtam a brutalmeleg tollkabatomba. mondjuk ettol meg nem kellett volna hirtelen harom dzsekit is venni, de most legalabb van dzsekim. vasarnap megrendeltem ezt. szerelem elso latasra. hetfon pedig megvettem ezt, ami szinten. nem erted, egy dzseki, ami etakarja a derekamat!! (azt egyebkent magyarazza mar meg valaki, hogy miert olyan rovid az osszes mubor dzseki??) aztan veletlenul elsataltam a Hada mellett es kivulrol kiszurtam egy pink dzsekit. annyira lehetetlen szine volt, hogy mar messzirol vilagitott. aztan persze egy hibatlan Superdry dzseki volt, pont a meretemben. mit volt mit tenni.

ez meg igy all rajtam, szerintem tok oke:


holnap megyek fodraszhoz, hat nem mondom, hogy igy 30 folott annyira visszafognam magam az otleteimmel, de majd meglatjuk mi lesz belole. utana meg elmegyek es vegre kifuratom az orrom. joloka bazmeg.

2017. február 21., kedd

na, az elet eszrevette, hogy minden jol alakul, ugyhogy dobott egy P3-as cytologiat. koros, neoplasticus hamelvaltozasok, atypusos laphamsejtek, fasza.

most immunerosites ezerrel es 3 honap mulva kontroll meg HPV szures, addig meg ne gondoljak arra, hogy rak. 

koszi. :(

2017. február 20., hétfő

such felelosseg, very fonok

kezdem erezni a sulyat annak, hogy tulajdonkeppen 15 ember menedzsere leszek par heten belul es gecire be vagyok szarva. reality started to sink in bazmeg, mi van ha en erre teljesen alkalmatlan vagyok? mi van, ha senki nem vesz majd komolyan? mi van, ha utalni fognak?

emlekszem, tavaly ilyenkor egy kis szardarabnak ereztem magam, es azota tok sokat dolgoztam magamon, meg sok szempontbol "meggyogyultam", de attol meg ugyanolyan benanak erzem magam kismillio dologban. es itt nincs olyan, hogy most nincs kedvem senkihez es semmihez, mindenki hagyjon beken. nincs olyan, hogy tul introvertalt vagyok es nem akarok megbeszelni/prezentalni/telefonalni/nagyfonokhoz bemenni. itt nincs olyan, hogy majd a foni megoldja a problemat, mert en leszek az. persze nem leszek egyedul, mert nekem is lesz menedzserem, aki majd segit, de azert ez pont egy olyan feladat, amiben onalloan kell helytallni.

szoval hogy gecire felek na.